Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Crono Crusade

 

chrono-crusade-79452.jpg

 

Történet:

Ez a történet arról szól, hogy Rosette(rozett) és Chrono(krono) Rosette öccsét keresik. Rosette kisöccsét Joshuát(josua) még kiskorukban egy Aion(áion) nevü démon elrabolta. Azért, mert egy apostol volt.

Rajta kívül még 6 apostol van, ezért Rosette szövetkezett Chronoval aki szintén démon volt. De Chrono nem tudta legyőzni Aiont és ezért Rosette és Chrono beléptek apácának a Magdaléna rendhez, hogy szabad utat kapjanak a keresésre. Rosették démonokra vadásznak. Eközben sok barátot szereznek. Velük együtt keresik őt tovább és harcolnak Aionnal. De mivel szövetkeztek egy óra mindig visszafelé számol az életükből, amint Chrono visszaváltozik a régi alakjába. Egyszer Aion elfogja Rosettet és kiderül róla, hogy ő a legfőbb apostol Mária Magdaléna a szent szűz. Így Aion rossz célra használván, Rosette erejét a Magdaléna rend ellen. Aki hozzáér Rosettehez az meggyógyúl,de a démonok sullyosan megsérülnek. A végén sikerült megölni Aiont és kiszabadítani Joshuát, de sajnos Rosette és Crono meghalnak. Pluszba még Joshua elfelejti, hogy volt nővére. Így mondhatjuk, hogy ez egy nagyon szomorú törénet.

 

 

 

Szereplők:

 

christopher-rosette.jpg

rosette8ku.jpg

rosettechristopher.png

Rosette Christopher:

Ő az egyik főhős. Az ő öccse Joshua. Ő egy nagyon kedves lány és az öccséért mindent megtesz, akár csak az emberekért. Nagyon vicces és mindig mosolyog. Egyben nagyon falánk. A végén beleszeret Chronoba. A fegyverét jól tudja használni pontosan lő általában. Egyszer csak megjelennek rajta a stigmák(Isten jelei) és kiderül hogy ő is apostol, és a legnagyobb, Mária magdaléna. Ő lesz majd a szent szűz, de ezt már a történetben leírtam.

 

 

chrono_wallpaper.jpg

chrno02.jpg                      

chrono4.jpg  

Chrono:

Ő egy démon, de még a történet elején Aion letöri a szarvát, ami egy démonnál a legfontosabb. Őt Rosette és Joshua szabadítja ki. Azután jó barátok lesznek, de amikor Aion elrabolja Joshuát Rosette és ő szövetséget kötnek. Ő is a történet másik főszereplője. Kedves fiú és mindentől megvédi Rosettet. Ő ellenzi, hogy átalakuljon mivel azzal csökkenti Rosette életét, de Rosette mindig ráveszi. A végén szerelmes lesz Rosettebe és eggyütt halnak meg.

 

 

 

azmaria_jpg.jpg

121857.jpg 

sister_azmaria_end.jpg 

Azmaria Hendric:

Ő is egy apostol, mint Joshua. Ő 11 évesen énekel úgy, mint egy felnőtt. Őt Rosette és Chrono fogja megmenteni,majd ő is belép a Magdaléna rendbe. Az ereje az, hogyha énekel akkor mindenkit megtud gyógyitani. Még a holtakat is feltudja éleszteni. Eleinte nagyon félénk lány, de a végén kibontakozik és ő lesz a legkedvesebb apáca. A hangja nagyon szép és 4-ük közül ő marad egyedül életben.

 

 

3099087_12174912_satella124.jpg

3437651069_e2706b45fc.jpg

satella-bathing.jpg             

Satella Harvenheit:

Satella egy ékkő boszorkány. A családját démonok ölték meg. Satella is majd Chronoékhoz csatlakozik,hogy megtalálja a nővérét Florettet(floret). Viszont kiderül, hogy akit a nővérének hisz az csak egy báb, aki a nővére arcát használja. Satellát ő fogja majd megölni. Sokat fog segíteni Rosettéknek.Azmariát külön kedveli főlleg az énekét. Satella nagyon gazdag. Eleinte vitáznak Rosettetel, de csak barátiasan.

 

 

chrno-crusade-011.jpg

joshua_christopher.jpg                       

joshua_3.jpg              

Joshua Christopher:

Ő Rosette öccse. Őt kiskorában elrabolja Aion és oda adja Chrono letört szarvát. Viszont nem tudta ezt az erőt irányítani és az árvaházat ahol éltek és benne mindenkit szoborrá változtatott. Csak Rosette és Chrono nem változott szoborrá,ugyanakkor ezt az ügyet soha nem hozták nyilvánosságra. Joshua elfelejtette Rosette arcát, ezért Aion mellett ál. Satellának a nővérének a bábja volt addig a nővére. Amikor Aiont legyőzték Joshua mindent elfelejtett, bár valami módon Rosette és Chrono történetét leírja egy történetben.

 

 

aion.jpg

aion-2-lg.jpg 

aion-front.jpg

Aion:

Aion a fő ellenség. Egyszer még régen Chronoval társak voltak, de Aion olyat akart amit Chrono nem, és, ezért ellenségek lettek. Ő miatta halt meg Chrono szerelme akkoriban. Vagyis amikor megakarta ölni Chronot eléugrott. Aion nagyon gonosz bár ez nem látszik rajta.

 

 

 

Mellék Szereplők:

 

 

remington001.jpg                        

ep01_remington.jpg              

Ewan Remington:

Ő egy tiszteletes. Majd ő lesz Rosette támasza amikor kell. Ugyan úgy démonokat öl és a Magdaléna rendhez tartozik. Amikor Rosette és Chrono meghal akkor magához veszi Joshuát és kilép a rendből.Kiderül,hogy valamiféle angyal.

 

 

180186.jpg

fiore.jpg 

Florette Harvenheit:

Florette az a báb aki Satella nővére arcát hordja. Ő fog majd vigyázni Joshuára amíg Aionnál van. Satellát is ő fogja megölni. Viszont Satella őt fogja megölni. Ez úgy történt, hogy párbajoztak Satella megöli őt, de  súlyosan megsebesül és ezért meghal.

 

 

kate-valentine.jpg

3837-475873349.jpg

kate-3-lg.jpg   

Kate Valentine:

Ő a Magdaléna rend vezetője. Ő osztja ki a feladatokat Rosettenek és Chrononak. Elég szigorú nő,de valójában nagyon kedves.

 

 

mary-magdalene.jpg

mary-magdalene-2.jpg          

Mary Magdalene:

Ő volt az igazi Mária Magdaléna, az ő ereje szált Rosettere. Ő volt Chrono régi szerelme. Őt öli meg Aion. Bár Chrono magát hibáztatja. Nagyon kedves, látta Chronoban a jót, ezért szerette amikor Aionnal volt.

 

 

 

  

3384868bscap051gv6.jpg

A Crono Crusade 24. részes történet.Egy csodálatos történet a szerelemről és tesvéri szeretetről,amiért Rozett bármit megtenni,még az életét is odaadja érte.Drámai történet,de bőven van benne humor és akció.A harcok semunalmasak.

Ajánlom nektek az animét,én nagyon élveztem mikor néztem.

Jó szórakozást!!!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

szerintem

(L.L.Lorena, 2012.07.01 12:36)

Szerintem Chrno már az elején is szerette Rozettet.Amúgy nekem is az egyik kedvenc animem.

Re: szerintem

(Yume(Szerkesztő), 2012.07.03 10:23)

Igen ez valóban így lehet!! Mindig is volt köztük valami láthatalan kapocs ami csak jobban megerősödött amikor szövetségre léptek, közös céljuk lett és társakká váltak!!! Nagyon szép történet az övék!!! Én még sírtam is rajtuk!!!

www.naegino.mlap.hu

(Naegino, 2012.04.26 16:03)

Kedvencem lett^^Nagyon szeretem ezt az animeet,meg nem lattam vegig,meg van 4 resz^^
De alig varom,hogy megnezzem^^

Re: www.naegino.mlap.hu

(Yume(Szerkesztő), 2012.04.27 21:10)

Igen nagyon érzéki ez az anime és nagyon jó a történet és a harcok!! Jó a grafika és a szereplők személyiségei!!! Egyszóval minden elvárásnak megfelel aminek egy jó animének kell lennie!!! Ajánlom minden anime rajongónak.

Naegino

(Yume, 2012.01.03 11:44)

Kar,hogy a vegen meghalnak:(((

Re: Naegino

(Yume(Szerkesztő), 2012.01.04 10:51)

Hát igen az a történet legszomorúbb része is egyben,de hát végűlis együtt lehetnek és szerethetik egymást és nem kell már tovább Rozetnek sem azért szenvednie,mert az öccse nem emlékszik rá meg minden.

 

 

Profilkép




Facebook

Elérhetőség

Raposa Vivien

Pécs,Újhegy


Facebook-on: Raposa Vivi

vivu95@freemail.hu



Archívum

Naptár
<< Június / 2019 >>


Statisztika

Online: 6
Összes: 722314
Hónap: 9513
Nap: 308